A Pantone már decemberben bejelentette, hogy mi lesz a 2021-es év színe.
2018-ban az ultraibolya, 2019-ben a korall volt, 2020-ban a klasszikus, kobalt kék volt az év színe.
A 2021-es színek tükrözik a globálisan zajló eseményeket, kifejezve, hogy az emberek melyik színben látják az erőt, a reményt és az összefogást. Az erő és az optimizmus, azaz az Ultimate Grey és a Illuminating „házasságát” nem kell egyenlő arányban használni,mivel a körmökön bármelyik szín elsőbbséget élvezhet.
Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől kezdve csak sárga és szürke körmöket készítek, mert ez a divat 😀 De biztosan többször kéritek majd Ti is, hiszen a hétköznapjaitok részévé fog válni.
A sárga szín vidám, napsugaras, jó kedvre derít. Kevesen tudják, de tesztek bizonyítják, hogy javítja a gondolkodást! Hogyan?! A ragyogó szín aktiválja agyunk vizuális központját. Ami sárga, azt megnézzük és meg is jegyezzük.
Amint látjátok az év bármely időszakára használhatjuk ezeknek a színeknek az árnyalatait és kombinálhatjuk hozzá illő színekkel!
A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti. Inspirálja az alkotó szellemű embereket. A szürke komplementáris a sárgával és ez a színkombináció exkluzívan hat!
A sárga a napsütés színe. Az örömmel a boldogsággal, az értelemmel és az energiával szokás összekapcsolni.
Fantasztikus 2021-es új évet kívánok Nektek! Sok vidámsággal és végtelen boldogsággal!
Nóri
(Minden fotó Varga Nóra és Déber Gábor saját tulajdona, a fotók nem használhatóak fel.)